Elutaztunk pár napra a feleségemmel, hivatalosan a születésnapomat megünnepelendő, gyakorlatilag meg azért, hogy megpróbáljak végre aludni, mert az mostanában nem nagyon ment.
Persze tanévzáró előtt pár nappal tele minden kiránduló diákokkal, és hát - szeretjük a nulla valószínűségű eseményeket - belebotlottam Anna nagyobbik fiának osztályába. Láttam elég képet a srácról, azonnal felismertem... és úgy lefagytam, mint aki kísértetet látott. Benji persze nem tudja, hogy ki vagyok, de ettől még nem kevésbé volt sokkoló az élmény. Ahogy az sem, hogy nagyjából ezzel egyidőben Anna rámírt Messengeren.
Leírta, hogy mostanra tudta átgondolni, milyen lehetett az egész az én szemszögemből. Ahogy mindig is, ezúttal is korrekt, mindenféle mellébeszélés nélküli, őszinte megfogalmazásban.
Chatelni kezdtünk, és úgy éreztem, amivel felvezette a dolgot, az abba az irányba mutat, hogy még nem mondott le kettőnkről. Úgyhogy megkérdeztem, szeret-e még. Nem tagadta. Ahogy én sem.
De azt elég hamar és teljes határozottsággal közölte, hogy sem barát, sem szerető nem lesz. Mindent vagy semmit.
Én pedig azt mondtam, hogy akkor mindent.
Folytatás következik
(egy hónap múlva, Annának vizsgaidőszak van)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
