Az elmúlt időszak okozta frusztrációról írtam legutóbb, és hát ehhez az is hozzátartozik, hogy a videokonferenciás megbeszélések nem helyettesítik a személyes találkozókat. Így aztán előre örültem, hogy végre lesz egy kis csapatépítés, ahol találkozhatok új kollégákkal... izé, kolléganőkkel. ;-) Pontosabban nem is újakkal, csak olyanokkal, akikkel eddig leginkább csak telefonon, vagy egy sokrésztvevős videohívásban kommunikáltam.
Szóval van egy csajszi, kétgyerekes anyuka, akinek nem igazán kedvelem a telefonhangját, és ráadásul azt sem tudtam, hogy ott lesz.
El is kezdett gyűlni a csipet-csapat, aztán egyszer csak szembejött ő, és velem az történt, amire már régen volt példa: úgy éreztem, belémvágott a villám. Lefagytam, két szót alig bírtam kinyögni. Pedig:
- az én ideálomhoz képest messze túl vékony
- a hangja élőben sem sokkal lágyabb, mint telefonban
- egyáltalán nem egy tökéletes szépség (a FB már feldobta potenciális ismerősként, és a profilképe is béna)
De mindig mondtam, hogy az arc a legfontosabb. És az ő arca ott azon a ponton elbűvölt. Mit elbűvölt, megbűvölt! "You've been... thunderstruck."
Diana, örülök, hogy találkoztunk. Remélem, a jövőben is összefutunk még.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
