Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Másnaposok

2012.06.12. 12:04

A helyzet az, hogy életemben egyszer, több mint 20 évvel ezelőtt, ittam magam blackout szintig. És most megint.

Mondjuk arra nem számítottam, hogy egy nő fog az asztal alá inni. Pontosabban asztal nem is volt, a csillagok alatt hevertünk a fűben, és nem is lett volna nagy gond, ha az égbolt nem megy át timelapse módba, és kezd iszonyatos gyorsasággal forogni.

Mikor hozzám bújt, azt kérdezte, nem akarunk-e ott aludni a puha fűben. Nem ez lett volna aznap az első őrült dolog. De erre már nem tudtam válaszolni, mert az elfogyasztott ipari mennyiségű bor egyetlen súlyos ökölcsapással a sötétségbe küldött.

Valahányszor magamhoz tértem, töltött belém egy kis vizet. És csak várt türelmesen. Aztán mikor újra járóképes lettem, némi segítséggel elcipelt egy olyan pontig, ahonnan már lehetett taxit hívni.

Búcsúzóul még egyszer megcsókolt, pedig sejthette, hogy a szám nem kifejezetten jóízű az adott pillanatban.

És másnap nem volt távolságtartó, nem volt hideg, nem volt gúnyos, nem viselkedett megalázóan. Bandáztunk, dumáltunk, nevettünk és próbáltunk regenerálódni. (Főleg én. :-)) És egy szót sem beszéltünk arról, hogy csak az alkohol meg az este hangulata vitt-e rá arra, hogy megtapasztaljuk, milyen veszettül jólesik egymással csókolózni.

Nem vagyok benne biztos, hogy kéne-e róla beszélni. Talán csak meg kéne tenni józanon is. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://daryl0.blog.hu/api/trackback/id/tr314583005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása