Újra és újra lenyűgözve látom, hogy Jeanny mennyire finoman próbálja kihozni a maximumot kettőnk nem kifejezetten ideális körülmények közötti kapcsolatából. Már-már műszerészi precizitással hangolja a fogaskerekeket.
Miközben nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy érzékeltesse velem az alapproblémát. Szavakból és tettekből font szöges korbáccsal akkorákat sújt rám, hogy darabokat tép ki vele a lelkemből.
Élénken emlékszem rá, mikor a bizonyos első randin, miután megcsókoltam, a kocsiban azt mondtam neki, sosem fogom tudni adni neki azt, amire vágyik... de tudnám szeretni. Láttam a sebzést a szemében, de nem akartam hazugságot. Komolyan járt az agya, és nem mondta meg, mire gondol. Azóta az jár a fejemben, hogy volt benne egy adag "na ha ez kell, hapsikám, akkor egy életre szóló leckét fogsz kapni".
Mostanra már túlvagyunk jó pár órán. Vegyes osztályzatokkal.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
