Másfél hónapon belül a harmadik randin vagyunk túl Annával, ami szerintem nem rossz teljesítmény ekkora távolságból, szabadság kivétele nélkül. Mondjuk rojtosra melóztam magam a találkozók között, szóval a lelkifurdalás annyira nem gyötör az ellógott napok miatt.
Szóval legutóbb, a második orgazmusom után (Annáéit nehéz összeszámolni :-)), mikor kicsit csitult a szenvedély, összebújva beszélgettünk. Azt még tudni kell előzetesen, hogy a randi előtti hétvégén Annát megint elkapta a gépszíj, kitört rajta a depresszió, és ilyenkor szinte kezelhetetlen. Szuroksötéten látja a világot, kételkedik mindenben, de leginkább a jövőben, és kifejezetten agresszíven kommunikál - nem csúnya szavakkal, hanem konokul ismételgetve a magáét, nem is reagálva arra, amit válaszolok, de persze én vagyok a hibás. Aztán egyik pillanatról a másikra mintha egy önkívületi rohamból ébredne, visszaváltozik riadt kislánnyá, aki kétségbe van esve, hogy úristen, mit tett, soha többé nem lát engem.
Ha a mostani lett volna az első eset, ez még simán benne is lett volna a pakliban, de így már sejtettem, mire számíthatok. Persze ettől még megvisel a dolog engem is. Így hát borítékolható volt, hogy előbb-utóbb szó lesz erről is. És most Anna nyíltan beszélt arról, hogy mi zajlik benne ilyenkor, hogy szinte nem is önmaga, aztán valami, ami elhangzik, úgy hat rá, mintha kapott volna egy pofont, ami észhez téríti. Beszélgettünk arról, hogy el kellene mennie orvoshoz, talán egy enyhe antidepresszáns már lendítene annyit a hangulatán, hogy ne zuhanjon bele ezekbe a fázisokba. Hogy találjunk ki egy védőszót, amit ilyenkor használhatok, hogy visszabillentsem.
Valahol nagyon szomorú látni, hogy egy intelligens és érzékeny nőt milyen mértékben tud roncsolni egy önző anya meg egy érzéketlen férj és becses családja sokéves fáradhatatlan munkával. A felszínen csak egy átlagos, a viharok által már simára csiszolt kődarab, de a belsejében egy drágakő rejtőzik, epekedve várva, hogy valaki meglássa a csillogását és felismerje, mekkora kincsre bukkant. És úgy tűnik, ez a valaki én vagyok. Ezt talán nem is lehet szebben megfogalmazni, mint ahogy a minap chatben írta: "Nagyon hiányzol. És hiányzik az az Anna is, aki veled vagyok."
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
