A kapcsolati konfliktusok, amiknek már voltak korábbi előjelei, és többször elvittek addig a pontig, hogy abba kéne hagynunk ezt a szeretősdit, most megint eszkalálódtak. Pedig szolidan indult az egész: Jeanny megkért, hogy foglaljam össze, mit is várok ettől a kapcsolattól. Én meg megtettem, és annak ellenére, hogy gyakorlatilag semmi olyan nem volt benne, ami ne lett volna ismert korábban is, az egész így egyben leírva bombaként robbant.
Én úgy érzem, hosszú távon neki az lenne a legjobb, ha szakítanánk, mert sosem fogom megadni neki azt, amit szeretne, és akkor lenne esélye arra, hogy találjon valakit, aki igen. Ezt persze nem írtam le, de azt igen, hogy nem fogom csak őt választani. A helyzet tragédiája ugyanakkor, hogy minden visszássága és reménytelensége ellenére ez a kapcsolat a legjobb, amiben Jeannynek valaha is része volt. A legszebb szerelem, és nem utolsósorban a legjobb szex. Így aztán a végsőkig ragaszkodik hozzá.
De a mostani vita után már erősen rezeg a léc. Másfél hete a korábbiakhoz képest alig találkozunk, alig telefonálunk, szexről ne is beszéljünk, és mind a verbális, mind a nonverbális kommunikáció kettős. Most vagyunk azon a ponton, ahol eldől, hogy mi lesz ebből a továbbiakban. Ha Jeanny elfogadja tényszerűen ezt a helyzetet, akkor ki tudja hozni a legtöbbet a kapcsolatból, viszont azon az áron, hogy nincs jövőkép. Vagy azt mondja, hogy ő ezt így nem akarja (vagy nem bírja), és két év után mindenki megy tovább a maga útján.
Szóval egyrészt tök jó a legjobb dolognak lenni valakinek az életében, másrészt a kínok kínja.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
