Most nézem, hogy az elmúlt bő egy évben csak politikai posztjaim voltak. Ennek nem az az oka, hogy ne lenne miről írni magánéleti vonalon, nincs unatkozás ;-), csak ott szépen mennek a dolgok a maguk évek alatt bejáratott útján. Furcsa dolog, hogy egy szeretői kapcsolat a mindennapi élet részévé válik, és kialakul egy egyensúly, de lényegében ez történt. De az állóvíz sosincs a végtelenségig nyugalomban.
Céges előkarácsonyi buli, eldumálgatok nagyjából mindenkivel, az elmúlt hónapok őrült hajtása után nagyon ki kell már engedni a gőzt. Ott van Zoe is, tüneményes, annyit segített nekem ismeretlenül is, hogy egy idő után azt mondtam, muszáj személyesen is találkozni. Az első pillanattól megvan a összhang, ugyan csak kábé negyedévente jutunk el egy közös kávéig, de ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Ezúttal a lelkemre köti, hogy ragaszkodik egy tánchoz. Nekem persze elég sokat kell innom, hogy egy céges bulin táncolni kezdjek, de azért éjfél után eljutok odáig. Lassúzunk, mintha a Careless whisper szólna, pedig nem is. Átkarol, magához húz, szorosan, hozzám simul. Megpuszilja a nyakamat. Betudom az ital hatásának - szemmel láthatóan ő sem csak ásványvizet ivott :-) - de azért a fülébe súgom, nagyon hiányzott már, hogy valaki így öleljen. A tánc végén elválunk, mintha talán nem is találkoznánk többet, egy finom szájrapuszi, aztán ő jobbra, én balra el.
De bennem van a kisördög, hogy nem, nem fogok úgy elmenni a buliról, hogy nem csókoltam meg rendesen.
Visszamegyek a tánctérhez, támasztom az oszlopot és nézem, ahogy táncol. Csak rajta van világító fülbevaló, így elég jól nyomon lehet követni, merre jár. :-) Szemmel láthatólag jól elvan, csajok és pasik gyűrűjében, de ez csak bulizás, nem flörtölés. Látja, hogy figyelem. Aztán egyszer csak odajön. Megfogom a kezét, magamhoz húzom, átkarolom, és megcsókolom. Jó csók. Simogatom az arcát, a felnyírt hajába túrok a tarkóján. Nem akartam elmenni úgy, hogy nem csókollak meg, mondom. Azért jöttem ide, mondja ő. Ebben bíztam, válaszolom huncut mosollyal. Aztán újra elválunk, és a következő találkozásra jó eséllyel megint céges keretek között fog sor kerülni. Várom.
De addig is mutatom a szokásos tüneteket: öt centivel a talaj fölött járok, véletlen időpontokban, látszólag minden ok nélkül elvigyorodok, rend van a világban.
Asszem, sose fogok felnőni. :-)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
