Rég írtam már Jeannyről. A kapcsolatunk ultrafinoman fogalmazva is hullámvölgyben van az elmúlt hónapokban, gyakorlatilag kiveszett belőle a szex, de egyébként sem pezseg túlzottan. Én már feladtam az egészet, ha egyszer végleg betelik a pohár, bemondom az unalmast és kiszállok. Ma megint egy lépéssel közelebb került a doomsday clock a 24 órához. Az érdembeni fizikai kontaktus egy csók volt búcsúzáskor az előszobájában,
(oké, azt elismerem, ha odateszi magát, még mindig elég jól csókol :-))
ami azért felébresztette a használaton kívüli férfierőt, mert a dolog rákfenéje az, hogy minden zűr ellenére sem tudom nem kívánni. Ilyenkor benne lennék egy vad és kemény villámszexben is, de a közelmúlt keserű tapasztalatai alapján már letettem arról, hogy bármit kezdeményezzek. Így aztán megkérdeztem (sallangok eltávolítva a szövegből):
- Mire gondolsz?
Mire ő:
- Semmire. És Te?
- Én a szexre.
És itt lett volna az esély, hogy azt mondja, ja, az a gondolat benne is felmerült. De nem ezt mondta, hanem azt, hogy:
- Tudtam.
Azt gondolom, ennél rövidebben és frappánsabban nem is lehetne illusztrálni, hogy tényszerűen ki is az kettőnk közül, aki még vonzódik a másikhoz. És tolhatja a szívecskés smiley-kat ezerrel, meg szövegelhet mindenfélét, a nap végén mégsem jut el a gondolatig sem, hogy bizony dugni kéne.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
