Nyáron úgy esett, hogy sikerült eljutnom a magyar cosplay-es rendezvényre, a Mondoconra, és ha már így adódott, úgy éreztem, nem hagyhatom ki az alkalmat, hogy fotózkodjak a műsorvezető csajszival (nem, nem rakom fel a képet ide ;-)). Mert hát tetszett, ahogy csinálták a műsort, meg különben is csinos, már amennyire messziről láttam, szóval miért ne.
Akkor még azt sem tudtam, ki ő, így lazán odamentem hozzá, ő meg nem mondott nemet a fotóra. És a kedvessége meg a szépsége nagyjából egy pillanat alatt megbabonázott. Nem a paróka, nem a színes kontaktlencse, nem a smink. Hanem ő maga, mindezek mögött.
Aztán némi keresés a Facebookon, és kiderült, hogy ennek a lánynak félmillió követője van. És pontosan értem, miért záporoznak minden képére a pozitívabbnál pozitívabb kommentek. Tökéletes alak, gyönyörű arc, igéző szemek - egyszerre ártatlan kislány, csábító démon, és az, akinek éppen a jelmeze mutatja.
Van valami agylövésem :-), nemcsak imádom a cosplayt, de erotikusnak is találom. Így ő a megtestesült álom. Egy nő, aki mindennap más, és egyik arca vonzóbb a másiknál. De - ahogy korábban a pillangó-hatásos történetnél - ezúttal is elfogott a borzongás, mert most éreztem meg testközelből, milyen végtelenül magányos lehet az, akit mindenki imád. Enji Night egy istennő - de vajon ki tudja ezt elviselni egy kapcsolatban? Én nem tudnám.
Paradox helyzet, ki kellett már írnom magamból. :-) Soha nem gondoltam volna, hogy azért nem fogok vágyni egy nőre, mert tökéletes.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
