Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Véleménynyilvánítás

2017.10.02. 09:33

Eljutottunk oda, hogy a miniszterelnök nyíltan kiáll az önbíráskodás mellett, "hangos és határozott véleménynyilvánításnak" nevezve azt (persze a kormányzati sajtóban nem túl meglepően az események törvénybe ütköző része nem jelenik meg, csak annyi, hogy a helyi lakosság "tiltakozott"). Mondjuk az ellenzéki véleménynyilvánítást érdekes módon Viktorunk nem szokta ennyire pozitívan értékelni, még akkor sem, ha törvényes keretek között történik. Számomra végtelenül szomorú képet vetít előre ez egész, amint a kormány által felhergelt csőcselék üzenetét értő lakosság törvényszegő módon, hivatalos állami szemet hunyással félemlíti meg a más véleményen levőket. Magyarország jobban teljesít.

Hab a tortán, amit a Fidesz illetékese nyilatkozott az eset után: Orbán Viktor a párt elnöke, ami az ő véleménye, azzal ők egyetértenek. Hát, szegények annyira lemaradtak a törzsfejlődésben, hogy legalább három szervet nem sikerült növeszteniük: gerincet, tököket és agyat.

A bejegyzés trackback címe:

https://daryl0.blog.hu/api/trackback/id/tr6012918091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása